2019. augusztus 10., szombat

Az apartmanunk és séták Rabacban - Nyaralás az Adria egyik gyöngyszemében, Rabacban, 2019. július 28. és augusztus 4. között


Délvidéki idill - kilátás Rabacban, az apartmanunkból

Idén is sikerült eljutnunk Horvátországba, most az Isztriára, Rabacba, ahol nyolc szép napot töltöttünk. A Nadija Apartmanban laktunk, a Slobode utca 51 szám alatt. Házigazdáink egy nagyon kedves házaspár volt, akik németül és angolul jól beszélnek, így jól megértettük egymást.

Rabacban többször jártunk már, először kerek 35 évvel ezelőtt, 1984-ben, nászúton (szinte pont ugyanebben az időszakban), még a régi nagy Jugoszlávia idején, majd utána még háromszor a lányunkkal - már mint Horvátországban - a 90-es években, majd utoljára három évvel ezelőtt. Most is ugyanott laktunk, mint legutóbb, mert nagyon kedvesek a házigazdáink, szép és jól felszerelt az apartman, jó helyen fekszik, könnyen elérni a tengerpartot, és még sorolhatnám, hogy miért tetszik ennyire...

Rabac gyönyörű helyen fekszik, az Isztriai-félsziget keleti partján. Hamisítatlan mediterrán hangulat uralkodik a környéken, pálmafák 🌴, szikrázó napsütés, csillogó kék tenger, kristálytiszta víz, perzselő nap, simogató szél...
Most is sokfelé jártunk Rabacon kívül, olyan helyeken ahol régebben is voltunk már, ahol jó volt nosztalgiázni, és olyan helyeken is megfordultunk, ahol eddig még nem.

Elég sok képet töltöttem fel a városról és az apartmanunkról, lehet hogy másnak unalmas is lesz, de nekem mind más... és mondhatnám, ez a reklám helye 😊, hisz annyira szép hely, úgyhogy bátran tudom mindenkinek ajánlani, aki az Adriára szeretne indulni. Igaz, nagyon megdrágult Horvátország, inkább a német, osztrák, olasz, holland,... turisták pénztárcájához igazodnak az árak. Be is vallom, hogy most nem ültünk be sehova, ettünk amit itthonról vittünk és amit a szupermarketekben vettünk, de így is minden nap finomakat ettünk, ittunk és fagylaltoztunk - úgyhogy nem kellett azt mondani, hogy mindent a szemnek és semmit a szájnak 🍷🍨.

De eljutottunk nagyon sok helyre, többek között ellátogattunk a Rabac felett fekvő kedves kisvárosba, Labinba. Egész napos kiránduláson vettünk részt a Pula alatti Kamenjak-félszigeten, aminek egész területe nemzeti park. Egy másik hosszú napon jártunk a csodálatos Cres és Losinj szigeteken, ahova egy hatalmas komppal jutottunk át, majd végig autóztunk mindkét szigeten. Egy újabb napon felkerestük az Isztria nyugati partján fekvő Vrsart és Rovinjt, majd visszafelé Bale kisvárosban is megálltunk. Mind gyönyörű, hangulatos, több százéves ódon városok - amik nekem a kedvenceim -, tele műemlékekkel, szűk sikátorokkal, a rájuk jellemző velencei építészeti stílussal.
De jutott idő strandolásra, sok-sok rabaci sétára és pihenésre is - bár ez utóbbira nem annyira sok idő, mert szerencsére jó volt az időjárás, sok a látnivaló, és így az egy hét gyorsan elszaladt. Az utolsó este "tengeralattjáróval" egy 40 perces kiránduláson vettünk részt, kb. 2 méterrel voltunk a víz felszíne alatt, az út során a sziklás part mentén haladva kisebb halakat, tengeri sünöket, tengeri uborkákat és a köves-sziklás tengerfenéket láttuk. A fényképek sajnos a gyenge megvilágítás miatt nem igazán sikerültek.

Most ebben az első sorozatban a Rabacban tett sétáinkról láthatóak képek, aztán következik majd a gyönyörű sziklás tengerpart és a strandolásunk - úgyhogy gyertek a továbbiakban is velünk egy virtuális sétára.....

A felvételek 2019. július 28. és augusztus 4. kötött készültek.


Az indulás napján még végig zuhogott az eső, és csak este állt el

Az apartman, ahol laktunk egy hétig - a kép közepén látható nagy fenyő mögött van a teraszunk....

...és ráközelítve

Aztán a tengerpartról nézve, szintén középen, a fenyő és mögötte a ház.....


A szobánk, szemben az ajtó, ahol ki lehet menni a teraszra

A jól felszerelt konyha...


A fürdőszoba

A terasz első este még így nézett ki,

.. de másnap reggeltől minden nap ez a gyönyörű látvány fogadott, ahogy kiléptünk a teraszunkra....





Sokszor kint ettünk is

Az apartmanunk bejára, amit a felső utcáról szoktuk megközelíteni

Egy szinttel lejjebb....

....majd a kert még egy szinttel lejjebb...

....és kilátás onnan

Ez az aranyos házi cica néha meglátogatott minket

A teraszunkról ráközelítve a kikötőre...

...ahol mindig nagy vízi élet folyik




A képen látható két "NEMO" - általam csak "tengeralattjárónak" nevezett hajó - közül a sárgával tettünk meg egy esti tenger alatti kirándulást az utolsó napunkon.

A ház ahol laktunk. A felső kijárat, mellette a parkolónk...

...és kilátás ugyaninnen...

...velem

A hangulatos utca, ahol laktunk...

Minden ház előtt virágok, pálmafák és autók....












Az öböl, ahol elterül a város...








Gyönyörű három hatalmas pálmafa...




Az egyik kirándulóhajó, a hangulatos "kalózhajó"




Itt közelebbről látszik a Nemo

A távolban szállodák

A Rabac feletti hegyen a közeli kedves kisváros, Labin...



Egy fedett uszoda

A világítótorony

Egy kis időutazás... Ez a kép itt Rabacban, 1984. július végén a nászutunkkor készült 💓
szinte napra pontosan a mostani felvételekkel....

...vagyis evvel, ahol ugyanaz a 35 éves blúz van rajtam, mint akkor (egyébként én horgoltam).
A ridikül is hasonlóan fehér, és mondhatnám, hogy a fehér nadrág is ugyanaz,
de ez sajnos pár számmal már nagyobb mint a régi volt.
A fehér kalap sincs már meg, de van helyette jó pár ránccal több 😊

Bazársor - rengeteg hasonlóval lehet találkozni Rabac tengerpartján

A kikötő a lemenő nap fényében...



...és esti színekben....

...mielőtt indulunk a Nemo-val

A Nemo belseje. Alul az üvegablakokon keresztül lehet nézelődni.

Sajnos a felvételek nem nagyon sikerültek. Ezek tengeri sünök voltak...


....ez talán egy tengeri uborka. Ott azért jobban lehetett mindent látni...

Visszafelé a hajón az esti fényekben, közeledünk a kikötő felé - élőben nagyon szép volt

Kivilágított hajók...


...és egy ajándéküzlet



Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

8 megjegyzés:

  1. Katikám! Gyönyörüek a képek és Te semmit nem változtál. csak talán bölcsebb lettél és másképpen látod és értékeled a dolgokat. Köszönet a szé átadott élményekért. Üdv Saci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen Saci, nagyon kedves vagy, hogy így látod :-)

      Törlés
  2. Szinte ott éreztem magamat. Gyönyörű helyről gyönyörű képek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük kedves Margó! Igen, gyönyörű helyen csak gyönyörű képeket lehet készíteni :-) :-) :-)

      Törlés
  3. Csodálatos helyen jártatok!
    Nem változtál semmit,most is nagyon csinos vagy!
    Puszi:ÁGI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen kedves Ági, igyekszem 😊 De azért kicsit túlzás, amit írsz 😊😊😊

      Törlés
  4. Köszönöm, hogy része lehettem gyönyörű nyaratoknak!

    VálaszTörlés