2024. január 24., szerda

Városnézés Szegeden, a "hírős városban" - Nyaralás a szeptemberi nyárban Mórahalmon és Szegeden, 2023. szeptember 6-10.



A Makón tett sétánk után már indultunk Szegedre elfoglalni a szállásunkat, amit ajándékként kaptunk valamint egy felejthetetlen hőlégballonos sétarepülést is, amit itt is köszönünk szépen. A szállásunk egy nagyon szépen berendezett, több szobás apartman volt, a Belváros Anna-kúti Apartman, egy belvárosi épületben, rendezett udvarra néző ablakokkal, ezáltal nem csak kényelmes, de csendes is volt. Szomszédságában az Anna Gyógy- Termál- és Élményfürdő működik.
Másnap egész délelőttös sétát tettünk Szeged belvárosában, a hangulatos parkokkal, szobrokkal, szökőkutakkal tűzdelt, gyönyörűen rendben tartott házak, paloták között. És persze felkerestük Szeged jelképét, a csodálatos Dómot is, megnéztük kívül-belül.
Mindent felkerestünk a városban, amiről tudtunk, érdemesnek találtunk, és belefért az időnkbe, mert délután következett a hőlégballonos sétarepülés. De ez majd a következő bejegyzés lesz, egyben a mórahalmi és szegedi nyaralásunk utolsó programja is.

Nagyon sokat fényképeztünk, mert első alkalommal jártunk Szegeden, így most sok képet tettem fel, de érdemes végignézni őket...

A felvételek 2023. szeptember 9-én készültek.


Az épület, ahol a szállásunk volt...


Kényelmes, hangulatos, jól felszerelt szállásunk a Belvárosi Anna-kúti Apartmanban


A konyha

A fürdőszoba

Kilátás a szobánkból a gyógyfürdőre

A szépen felújított bejárati kapualj...


Anna Gyógy-, Termál- és Élményfürdő...








A Gróf palota, szemben a szállásunkkal...


Közelebbi részletek a díszes palotáról...



Egy másik szép épület a Tisza Lajos krt másik oldalán, a Tóth palota, a szállásunkkal szemben

Elindultunk a városnézésre: a Széchenyi tér

Deák Ferenc szobra

Az Államkincstár épülete előtt IV. Béla szobra...



Szobrok, szökőkutak a Széchenyi téren

Mögöttem a Városháza...







A Sóhajok hídja...



Eklektikus épület, a polgármesteri hivatal irodáival

Klebelsberg Kunó szobor

Vásárhelyi Pál szobra...


Városnéző kisvonat

"Karnevál herceg"

"Udvari bolond"

A Klauzál tér...

Kárász utca - a Capella kávézó

Kossuth Lajos szobra...





Díszkút a Klauzál téren...



Szobrok a Kárász utcában


A Dugonics tér

Dugonics András szobra (Izsó Miklós műve)

Honvéd téri református templom

Aradi vértanúk tere - a Szegedi Tudomány Egyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola...



Hősök kapuja - SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium...








Aradi vértanúk tere - Feri Rákóczi Ferenc szobra előtt 😊

Rákóczi Ferenc szobra

Dóm tér - Nemzeti Emlékcsarnok...


Gróf Bánffy Miklós és Schulek Frigyes




Gárdonyi Géza



Verancsics Antal és Berzsenyi Dániel

I. Ferenc József

Mária Terézia

Bessenyei György


Báthory István és Bethlen Gábor


A Dóm kívülről...

...a vele szemben lévő épületen lévő óra

A Dömötör torony...


A Dóm szomszédságában a Szent Miklós Szerb Ortodox templom

Közelebbi részletek a Dómról...






Szent István szobra a homlokzaton

Szent László szobra a homlokzaton



A Dóm tér a Dóm felől nézve




A díszes bejárat

A belső tér...














Klebelsberg Kunó síremléke

A főoltár







A Szent Gellért oltár - középen Szent Gellért és Szent Imre, bal oldalon Szent István,
jobb oldalon Boldog Gizella










A bejárati ajtó

Ismét a Dóm térről...






Híd a Tiszán, Újszegedre - a Belvárosi híd...






A vízszintek az árvizek idején

Újszeged








A Móra Ferenc Múzeum...


A Milkó palota

Tóth Péter-ház

Palota az Oskola utcában

Ismét a Klauzál tér...


Szökőkút a Dugonics téren...


SZTE Állam és Jogtudományi Kar

Magyar Ede tér - a Magyar Királyi Szegedi 3. Honvéd Huszárezred emlékműve

A Magyar Ede építész tervei alapján készült Reök palota...





A Tisza Lajos krt

A MÁV Igazgatóság kertjében álló 375-ös univerzális gőzmozdony


A Kálvin téri "kakasos" református templom...



Háttérben a református templom, szintén a körúton, közel az apartmanunkhoz

A Református palota...


Wass Albert szobra a Kálvin téren - Tóbiás Klára alkotása

A Szent István téri Víztorony...


Zsigmondy Béla gépészmérnök szobra a víztorony mellett
 Tóth Sándor alkotása

Magyar Ede építész szobra a víztorony mellett - Beliczay Mária alkotása




Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép képeket készítettél. Mi nagyon régen jártunk Szegeden. Egészen új volt sok minden. Jó volt végignézni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen Ani! Nekünk minden új volt, most jártunk itt először. Vagyis az ősidőkben osztálykiránduláson voltam itt, egy-két órára, de szinte semmire sem emlékszem belőle 😀. Nagyon szép volt ez a pár nap, szép város Szeged, csak kár hogy olyan messze van...

      Törlés