Ferkó Zoltánt a mohácsi vendéglátók a Történelmi Emlékpark bejárata előtt várták, majd a Belvárosi Plébániatemplomnál folytatódott a zarándoklat.
A Történelmi Emlékhelyet az 1526-os mohácsi csatatér helyén hozták létre. Egy harangláb, kopjafák, szobrok és egy, a csata lefolyását bemutató kiállítás található itt.
A zarándokot dr. Simon Péter mérnök, író kalauzolta végig az emlékparkon. Sok érdekes, ritkán hallható részletet ismerhettünk meg tőle. Elmondta, hogy az emlékpark a külföldiek szerint is, világviszonylatban is, az egyik legméltóságteljesebb és giccstől mentes hely. Az is kiderült, amit nem szoktak említeni, hogy a csatát már megnyerték a magyarok, ekkor a lóról leszálltak, és kezdődött az akkor szokásos szabad rablás a csatatéren. Közben megérkezett a törökök anatóliai hadserege, amelyről a magyarok sajnos nem tudtak. Bekerítették a lovaik nélkül maradt
katonákat, és így sikerült győznie a törököknek.
Az idelátogató indián ismerősei meglepetve látták a kopjafákat, melyek nagyon nagy mértékben hasonlítanak az ő mondavilágukhoz tartozó totemoszlopokhoz. Ugyanúgy megtalálható náluk is a sólyom (náluk thunderbird) három változata, a kiterjesztett szárnyú, a lefelé illetve felfelé álló szárnyú változat. Ott az Észak-Amerikai népek összefogását, míg nálunk a Turáni népek összefogását jelképezi a sólyom (turul).
A felvételek 2007. május 15-énkészültek.
A Történelmi Emlékpark
|
Az emlékpark bejárata |
|
Középen láthatjuk Ferkó Zolit |
|
I. Szulejmán fából készült szobra |
|
II. Lajos király fából készült szobra |
|
A harcban résztvevő lovak tiszteletére állított emlékoszlop |
|
Az ezen a részen álló kopjafák székely fafaragók munkái |
|
A lélekharang |
|
Ferkó Zoli mohácsi kísérőivel |
A Belvárosi Plébániatemplomnál
|
Belvárosi Plébániatemplom |
|
Templombelsők... |
|
Újra a templom előtt |
|
A polgármester és egyházi személyek fogadták Ferkó Zolit |
A mohácsi Duna partján
Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése